Rólunk írták

Írások a világhálón   |   cikkek, visszaemlékezések   |   Kiadványok, könyvek, média


.
ÍRÁSOK A VILÁGHÁLÓN


A Szent Korona kalandos útja - az Orientpress írása
Esküt tettek a koronaőrök - fotógaléria a hirado.hu oldalán
Amit még nem tudunk a Szent Koronáról... a felvidek.ma oldalán
Amit még nem tudunk a Szent Koronáról. Előadás a Szent Korona ismeretlen múltjáról és jelenéről az Érsekújvár és vidéke oldalon
Hiszem, hogy megtörhetjük Trianon átkát a lelkekben! - Hende Csaba írása Kormányportálon
"A Korona több, mint uralkodói jelkép" - a Honvédelem.hu cikke
A Szent Korona a magyar államiság, a nemzet szimbóluma
- a Kormányportál írása

A Szent Korona másolata Őriszentpéteren


- cikk a Szombathelyi Egyházmegye oldalán
- képek a Szent Korona Rádió oldalán
- a Vas Népe oldalán

A 2011.július 17-29., Krakkó – Tokaj zarándoklat


- lengyelül...
- magyarul
- Tokaj, Szabolcs galéria, 2011, 06. 25-26.

A Koronaőrök és a Szent Korona-másolat a Nyeregszemlén
Lengyelország magyarul - Szent László Ünnepe 2011
Magyar-Lengyel Történelmi Zarándoklat és Hagyományőrző Fesztivál
A koronaőrök egyenruhája. A Heti Válasz írása
A nemzeti szimbólumok üdvözlése (A BBC 2000. január 1-i cikke)
Az igazi Aranyvonat története - az MR1 műsorán
2010. augusztus 20. - Szentmise és Szent Jobb körmenet
Tisztavatás - Hősök tere
Kifent bajuszos lett a kunsági bajuszkirály
Benes - Felvidéki kitelepítések
Rendőrtiszti Főiskola nyilvános tisztavatási ünnepsége
Tisztavatás 2010
A magyarországi lengyelség napja
Mattsee: A Koronaőrség és a sárvári íjászok
Mireisz Tibor: A Magyar Szent Koronáról
Valódi magyar ünnep Dunaszerdahelyen
Valódi magyar ünnep Dunaszerdahelyen
Vitézi tájékoztató 2007/I. sz.
MAGYAR NEMZETI BIBLIOGRÁFIA
KÖNYVEK BIBLIOGRÁFIÁJA
Hírmutató - Koronaőrség
www.szabad-part.hu
Hódolat és felajánlás - A Szent Jobb látogatása Egerben 1938-ban
Ötven esztendővel ezelőtt - A Szent Jobb országlátása 1938-ban
 
 

Korona a teherautón
(Képes Újság, Simon Gy. Ferenc írása)

Vitéz József a magyar királyi koronaőrségben – annak idején – a törzsőrmesteri rangig vitte. Nemrégiben betelefonált a szerkesztőségbe: „Jó lenne most már tisztázni! Mert mi nem voltunk nyilasok. Még élünk néhányan. Nem lehet a becsületünkbe gázolni.”

Vitéz József 1941-től 1945-ig tartozott a magyar királyi koronaőrség kötelékébe. Ma takaros családi házban lakik Budapesten, a XVIII. Kerületben.
Elmondom a legfontosabbakat! – invitál beljebb,  amikor ajtót nyit. – És meghallgatjuk a magnófelvételeket is, amelyeken több hiteles szemtanú támasztja fel élményeit.

Először az érdekelne, hogy életében első alkalommal mikor látta ön a Szent Koronát.

- Amikor a nyilasok érte jöttek. Éppen akkor voltam szolgálatban.

 Akkor hol őrizték?


- Már nem az állandó őrzési helyén. Vagyis nem a királyi vár városmajor felé eső része első emeletén. Hanem a királyi vár óvóhelyén, ahol az alagút van.

 Oda az első emeleti őrzési helyéről vitték?

- Először: igen. Ha jól tudom ez akkor volt, amikor Budapestet először bombázták. De volt egy második eset is. Akkor a koronaőrség Váralja utca 14. Szám alatti laktanyája fáspincéjéből került  a királyi vár óvóhelyére.

 Kissé bonyolult! – mondom.

- Ezért talán hallgassunk bele a magnófelvételbe! – így Vitéz.
Indul hát a magnószalag. Az a történet bontakozik ki, hogy a front közeledtére a Szent Koronáta királyi vár óvóhelyéről az éj leple alatt – Lakatos miniszterelnök, báró Radvánszky és báró Perényi országos koronaőrök, valamint Pajtás ezredes, a koronaőrség parancsnoka jelenlétében – kilopták, és a koronaőrség laktanyája fáspincéjében befalazták.
Vitéz elmondja:
- Csak a koronát vitték el, a páncélláda, amelyből kivették, a helyénmaradt. Egyszer, amikor én kerültem szolgálatba, láttam ellenőrzéskor a zárt páncélajtó kémlelőnyílásán át, hogy a kis páncélteremben ott a páncélláda, de feltűnt valami. Mondom is Paizs Jánosnak, akivel ketten teljesítettünk szolgálatát: Főtörzs úr, valami nincs rendjén. Nézze csak, a beporozódott páncélláda össze van tapogatva. Ehhez hozzányúltak! Akkor aztán mi koronaőrök már tudtuk, hogy nincs ott a korona.
Fut a magnószalag. A történet fölpereg. Miután Szálasi került hatalomra és a korona előtt akart esküt tenni, a Szent Korona előtt akart esküt tenni, a Szent Koronát vissza kellett lopni a fáspincéből az óvóhelyre: ugyanazon az úton-módon, ahogyan kilopták.
Ezután következett az az epizód, amikor Vitéz József is szemtől szemben láthatta.
- Szolgálatban voltam lent az óvóhelyen – idézi, bizonyára nem is tudni, hanyadszor, a feledhetetlen emléket. Egyszer csak többen lettünk. Jöttek az országos koronaőrök. Jött a miniszterelnök-helyettes, Szőllősi. Náluk volt egy-egy kulcs, és csak mindhárommal együttesen lehetett kinyitni a páncélajtót. Kinyitották.

Ki adott erre parancsot? – kérdezem.

Szálasi. Aztán az ő miniszterelnök-helyettese, Szőllősi utasította parancsnokunkat, Pajtás ezredest. És leltár szerint átvettek mindent. Egy teherautót kaptunk.

 Forog a magnótekercs. A végkifejlethez érkezünk. A konvoj elindult. Az élén, az első kocsiban Szőllősi miniszterelnök-helyettes. Utána a teherautó a Szent Koronával és a koronaőrség tiszthelyetteseivel, közöttük Vitéz Józseffel. Majd a két országos koronaőr – és Witz Béla érseki helynök a Szent Jobb szállítása okán – a Perényi báró magánautójában.
- Én Kőszegig voltam velük – mondja Vitéz. – Ott nyolc fő autóra szállt a Szent Koronával. Mi többiek elindultunk a Turán udvari vonattal Ausztriába, hogy kint egyesülünk. Egy hónapig bolyongott Turán. A cseh határnál estünk fogságba.

 Újból mikor látta?

-
Miután 1978 januárjában hazahozták. Fél évvel ezután megnéztem a Nemzeti Múzeumban. Odamentem a teremőrökhöz, bemutatkoztam, hogy én is őriztem a koronát.

 A falióra álomszép hangon üt.

Gyakran jut eszébe Vitéz Józsefnek a saját múltja?
– kérdezem végül.

Csend van a szobában.
- Hetvennégy éves vagyok – mondja kisvártatva. – Meg akarom érni, hogy újra díszelegjen a koronaőrség. Talán nincs itt az ideje?
Levelet kapott a honvédelmi miniszter úr is. Még nem válaszolt.



Aki feltámasztotta a koronaőrséget
Vitéz József szeretné, ha a hagyomány örökre megmaradna

(Népszabadság, 1997. Augusztus 25., Trencsényi Zoltán)

 Két majdnem egyforma kép lóg Vitéz József szobafalán. Mindkettő őt ábrázolja, azonos beállításban. A különbség alig észrevehető, pedig a két fotográfia ötven esztendő eltéréssel készült. Az első felvétel 1941-ben, a második 1991-ben. Az idő azonban csak a fényképeken állt meg, a valóságnak igencsak viharos volt az elmúlt fél évszázad vitéz Vitéz József tartalékos koronaőr főhadnagy számára.

A korona története még ennél is kalandosabb. A magyar Szent Korona és a hozzátartozó koronázási jelvények viszontagságos történetéről regények, tanulmányok születtek, e helyütt talán elég csak vázlatosan megemlíteni, hogy az Árpádok idejében a székesfehérvári székesegyházban a kanonokok őrizték, később Visegrádon a mindenkori várkapitány tiszte lett ez, míg végre 1608-ban megalakult a koronaőrség, hogy vigyázza az akkoriban éppen a pozsonyi várba szállított kincset. Később Mária Terézia adományozta a Magyar Királyi Koronaőrség elnevezést a testületnek. A történet szempontjából még két jelentős dátum: 1945-ben a Koronaőrség akkori parancsnoka nemes bankói Pajtás Ernő ezredes átadta a koronát az amerikaiaknak, és az ideiglenesen az Egyesült Államokban állomásozó nemzeti kincs Jimmy Carter akkori elnök jóvoltából 1978-ban került vissza tulajdonunkba.

Ami másnak történelem, az vitéz Vitéz József tartalékos koronaőr főhadnagynak, a Szent György Lovagrend tagjának a személyes életút része. 1941. Április elsején lépett szolgálatba a Koronaőrségnél. Abban az időben a budai Vár egyik páncéltermében őrizték az ereklyéket, és nagy büszkeség volt, ha valaki tagja lehetett a huszonnégy tagú díszcsapatnak.

A védőfeladatot persze senki ne úgy képzelje, hogy az egység tagjai a szemükkel simogatták éjt nappallá téve a színpompás nemzeti kincseket, maga Vitéz József is csak 1944-ben pillanthatta meg először azokat. Az eskü és a szent kötelesség mégis azt parancsolta, hogy védjék meg a németektől (még tűzharcban is megtették ezt), védjék a nyilasoktól (akik a hatalomátvétel után a korona őrzését is át akarták venni), óvják a szovjet csapatoktól. Ezért aztán 1945 elején Veszprémbe kellett szállítaniuk, ahol Szálasi főhadiszállásán egy óriási gesztenyefa tövében rejtették el egy üregben. Később újra Kőszeg következett, majd onnan az ausztriai Mattsee-be került, ott földelték el egy benzines hordóban, és ásták ki július végén, hogy átadják az amerikaiaknak. Vitéz József is amerikai fogságba került, mígnem aztán hazatérhetett, és megkezdődött újabb kálváriája, ezúttal meg azért, mert gyanús elem volt a koronaőri múltja miatt.
Csak a rendszerváltás után, 1990-ben gondolhatott arra,  hogy feltámasztja az egykori díszcsapatot.


- Úgy gondoltam, hogy azt a fajta, hazaszeretetből táplálkozó, becsületes szemléletmódot igenis meg kell ismertetni az emberekkel, és meg kell őrizni az utókor számára – mondja Vitéz József. – Utánanéztem, hogy hány ember él az akkori csapatból, ötöt találtam. A levéltárban, könyvtárakban megkerestem a korabeli egyenruhák szabásmintáinak leírását, és nekiláttam megszervezni a Magyar Koronaőrök Egyesületét. Támogatók segítettek abban, hogy Bécsből szerzett posztóból és kócsagtollal újra elkészíthessük a díszegyenruhákat. Munkába állt a szabó, az ötvös, a paszományos, és 1991. augusztus 20-án már részt vehettünk a Szent Jobb körmenetben. Akkoriban csak négyen voltunk, az idei esztendő augusztus 20-i ünnepségeire már újabb két taggal bővült csapatunk. Részt vettünk úrnapi és Szent jobb-körmenetekben, díszőrséget álltunk a korona mellett, ha valami jelesebb ember jött megtekinteni: díszelegtünk az angol királynő és Jimmy Carter előtt is. Szeretném, ha nyolcan lehetnénk, és szeretném, ha a koronaőrség szép hagyománya örökre megmaradna. Én már nyolcvanéves vagyok, az egészségem megrendült kicsit, jó lenne tudni, hogy a történelem viharai soha többé nem söprik el ezt a nagy múltú csapatot.


Kötődésünk a Szent Jobbhoz a második világháborúban
(Vitéz József írása)

1944. december 4-én Szálasi a koronára letett az esküt. December 6-án délelőtt a koronaőrség irodájában megjelent Szőllősi min.elnök-helyettes, báró Perényi Zsigmond, báró Radvánszky Albert országos koronaőrök, Deák Ferenc tábornok és Pajtás Ernő ezredes betegsége miatt Vály István kő.ales. helyettesítette.

Szálasi utasítására a koronaládát és a többi ékszereket Veszprémbe a Nemzeti Bank óvóhelyére szállítják. Délután 2 órakor elindult a Korona és  kísérete,  Perényi koronaőr autójában Witz Béla a Szent Jobb őre, ölében az üvegburában tartott Szent Jobbal.
Veszprémbe érkezve a Koronaládán helyezték el a Szent Jobbot, melynek külső tartója (kápolnácska) hátramaradt Budán, az őrhelyén. Ugyancsak Budán a várpalota páncéltermében maradt a koronázó palást is. Időközben a palást számára készült palásttartó faláda, benne a hengerrel, melyre a palást volt feltekerhető. Az országos Koronaőrök sürgetésére 1944. november    16-án két koronaőr kíséretében a palástot Pannonhalmára vitték, melyet hivatalosan november 18-án adta át Kelemen Krizosztom főapátnak báró Perényi Zsigmond, báró Radvánszky Albert országos koronaőrök és Szőllősi miniszter-helyettes. Szőllősi ígéretet tett arra, hogy meggyőzi Szálasit, a koronát is vigyék oda. November 19-én ott gyülekeztek a korona őrzési helyén Kelemen Krizosztom apáttal együtt. Szálasi üzenete lesújtó volt.
A Korona és a Szent Jobb „jó helyen” van üzente. Ezek után nem maradhatott Pannonhalmán, hanem Kőszeg volt az irány. A Szent Jobbot Pajtás ezredes Takács Ferencnének adta át, miután beöltöztették katonaruhába és úgy indultak Kőszegre.
1944. december 27-én a koronázási ékszereket és a Szent Jobbot Velembe vitték, ahol a koronaládát egy szelídgesztenyefa fa alatii bunkerba helyezték el.
A palástot és a Szent Jobbot a Striling villába helyezték el, ahol Szálasi anyja is el volt szállásolva.


1944. december 26-án Vály ales. Nyílt parancsot kapott Szőllősitől, hogy a koronázó palástot Pannonhalmáról hozza magával, két koronaőr bevonásával. Ez megtörtént 27-én, tehát a koronázási ékszerek a koronázási ládában, a koronázási palást a fa ládában és a Szent Jobb mind együtt volt. Szőllősi és nyilas társai elérkezettnek látták az időt  a második ütem végrehajtására, vagyis arra, hogy most már a Koronaőrségtől is megszabaduljanak, és szabadon tehessék a drágaságokkal, amit akarnak. 27-én reggel Deák Ferenc vezérőrnagy Rátkai (Zelenszky) László alezredest küldte ki a két parancsnok leváltására.

Pajtás ezredes erélyesen ellenállt eme rendelkezésnek, mondván a fennálló rendelkezések értelmében a koronaőrzés tekintetében az országos koronaőröknek vannak alárendelve. Követelte, hogy az országos koronaőrök előttük szóban rendeljék el leváltásukat és ezt írásban is adják tudtukra. Ne feledjük, ekkor már a Szovjet csapatok körbe zárták . A bombázások miatt a koronázási ékszerek elszállítása Kőszegről sürgőssé vált, vitatkozásra már nem volt idő, a Koronaőrség maradt a helyén és őrizte a Szent Jobbot, bár a nyilasoknak más tervük volt előzőekben. Ugyanis a Koronaőrség leváltása után a Szent Jobbnak nyilas „őrséget” szántak. 1945. március 27-én nagy harcizaj, repülő támadások sűrűsége jelezte, hogy a háború Kőszeg határában van. A nyilasok mint egy megbolygatott méhkas szaladgáltak a városban.
Szőllősi riadóztatta a Koronaőrséget. A koronabunker előtt parancsot kaptaka nyugatravonulásra. Pajtás ezredes kihírdette, ki megy a koronával. A tehergépkocsira történt felrakásnál, - néhány koronaőr elbeszélése szerint, - a Szent Jobb a bunkerben maradt, Kocsis József koronaőr törzsőrmester, - nem törődve a nyilasok rámeredő géppisztolyaikkal, - beugrott a bunkerbe, kihozta a kis ládát a Szent Jobbal és sietett vissza a tehergépkocsira. Ilyen körülmények között ismét megmenekült a Szent Jobb a pusztulástól.


Így tehát a koronaőrség ketté vált, az egyik csoport a Koronával maradt, míg a többi koronaőr Vály ales. Parancsnoksága alatt másnap 28-án a Turán vonathoz csatolt két marhavagonban hónapokig bolyongott Ausztriában az amerikai fogságba esésig.
Merő kitalálás az, hogy ez a vonat szállította volna nyugatra az ország aranykészletét.
A Szent Korona és a Szent Jobb 1945. március 27-én hagyta el az országot tehergépkocsin. Az úton egy ízben – mondja Kocsis József – a tehergépkocsi bombatölcsérbe csúszott, a Szent Jobb a koronaládáról lecsúszott, szerencsére azonban nem sérült meg.

Érdemes belelapozni Pajtás ezredes nyilatkozatába, hogy hű képet kapjunk az úton történt eseményekről.
   

REHABILITÁCIÓ

1993. első felében megindult a rehabilitáció folyamata, melynek során a II. világháborút követően meghurcolt hős katonák érdemei újraértékelésre és elismerésre kerültek. A Magyar Koronaőrök Egyesülete nevében Vitéz József egykori koronaőr kezdeményezte saját és egykori katonatársainak rehabilitációját. Az írásos dokumentumokat összegyűjtötte, és valamennyi bajtársára vonatkozóan összeírta, hogy milyen feladatokat vállaltak a Szent Korona, a koronázási ékszerek, valamint a Szent Jobb megmentésében. Az általa összegyűjtött anyaggal a Magyar Honvédség Rehabilitációs Bizottságához fordult, kérve a rehabilitációt, s ennek keretében előléptetésüket is. A Bizottság a javaslatot megtárgyalta, és támogatólag terjesztette a Honvédelmi Miniszter elé.

Az 1944-45-ös események során tanúsított hősies magatartásuk és tevékenységük miatt katonai rehabilitáció keretében előléptették:


Posztumusz vezérőrnaggyá: Pajtás Ernő,  
Posztumusz ezredessé: Vály István,  
Posztumusz őrnaggyá: Borbély János,  
Posztumusz századossá: Bárdos Sándor, Csontos István, Horváth János, Horváth Kálmán,  Járfás Mihály,  Paizs János, Siklósi János  
Posztumusz főhadnagy: Bunda József, Gaál József, Hantos András, Kappéter József, Kocsis József, Leskó János, Mohácsi Ferenc, Szabóki János, Takács Ferenc  
Posztumusz hadnagy:  Várszegi Tibor, Vertergomi Ferenc  
Főhadnaggyá:  Kolláth Ferenc, Komáromi Tivadar, Vitéz József  
Hadnaggyá: Bálint András, Nagy Károly  
     

 

Ezen előléptetések a Koronaőrség kezdeményezésére történtek, ellentétben Bankói Pajtás Ernő ezredes rehabilitációjával, melyet 1993-ban állami kezdeményezésre végeztek el, a Köztársasági Elnök Szent István király ünnepe alkalmából posztumusz vezérőrnaggyá nevezte ki. Előléptetése, rehabilitációja 60/1993 (VI.1.) KE határozatával.

Pajtás Ernő 1896. Október 25-én született Miskolcon. Édesapja katonatiszt volt, példáját követve ő is a katonai pályát választotta élethivatásul. 1915-ben avatták hadnaggyá, majd a cs. kir. 34. Gyalogezredben kezdte meg szolgálatát. 1928-ban a II. kerékpáros zászlóalj I. századának parancsnoka lett. 1935-ben kiváló eredménnyel fejezte be a törzstiszti tanfolyamot, majd beosztott tisztként 1937-ben került a koronaőrséghez. Vitéz márkus Batizfalvy Máriássy László utódaként 1943. január 01-től a koronaőrség parancsnokává nevezték ki. A II. világháború végén a Szent Koronát az orosz és a nyilas veszedelem elől, Mattsee-ban az amerikai hadseregnek átadta. Életének utolsó éveiben már nem térhetett vissza Magyarországra. 1950. december 5-én a németországi Grabenstadt-ban szívroham következtében elhunyt. 1993 szeptemberében hamvait hazaszállították, és a sitkei Római Katolikus templomban elbúcsúztatták. Egykori beosztott koronaőrei a hagyományt felelevenítve a régi díszegyenruhában kísérték végső nyughelyére, a Farkasréti temetőbe.

Sírkövét nemzeti színű szalag díszíti, jelezvén, hogy itt nyugszik egy ember, aki jelentős szerepet töltött be a magyar nemztet történelmében

KIADVÁNYOK, KÖNYVEK, MÉDIA
A Szent Korona mentése (videó az utolag.com oldalon)
.
Fazekas László-Hegedős Ernő:
A Szent Korona őrzése
.
Kocsis István::
Magyarország Szent Koronája, A  Szent Korona Tana,
A Szent Korona misztériuma
.
Vécsey Olivér:
A magyar korona
.
Endrey Antal:
A Korona országa
.
Vécsey Olivér:
A magyar korona
.
Simontsits Attila:
A Szent Korona története 1945-83
.
Deér József:
A magyarok Szent Koronája
.
Film:
Sacra Corona
.
 

 

Koronaőrség 2007-2020. - Minden jog fentartva. - Code & Design: Electrocat Design, Kovács Győző